Költözés

Blogomat mostantól a http://napisajt.blog.hu címen érheted el. A frissítés a blogspoton megszűnik, ezentúl az új bejegyzéseket csak az új címen olvashatod!

Mimolette

A sajtok eredetét illetően megtörténik néha, hogy a franciák vitába keverednek más népekkel... néha. Néha a svájciakkal, néha a németekkel, angolokkal, meg gyakorlatilag bárkivel aki sajtot készít. Így van ez a Mimolette esetében is. Egyesek azt állítják, hogy a sajt receptjét hollandoktól lopták, mások azt, hogy ez a sajt mindig is létezett Franciaországban. Hogy melyik vélemény kié, erre gondolom nem kell kitérnem, de nekünk meg mindegy is, vitatkozzanak csak, addig mi élvezzük a sajtokat, hiszen nekünk egészen biztosan nincs velük semmi vitatkoznivalónk ezen a téren.

A Mimolette, másnéven Boule de Lille, tehéntejből készül, hagyományosan Franciaország északi részén, Lille tartományban, ahol az emberek a Francia nyelvet olyan tájszólással képesek beszélni, hogy az egyéb franciák számára szinte érthetetlen. Ezt hívják söttöminek, és aki látta az "Isten hozott az Isten háta mögött" című filmet, az tudja miről beszélek, a többieknek meg javasolt a megtekintése, mert tényleg szórakoztató.

Mai hősünk neve a szokástól eltérően nem származási helyére utal, hanem állagára, ami annyit tesz: félig puha. Nem meglepő tehát, hogy egy félkemény sajtról van szó, ami viszont az idő és az érés előrehaladtával egyre keményebbé válik. A Mimolette kb. 2 kg-os darabokban kerül forgalomba, gömböc alakú, kérge szürkés-narancsos színű, felszíne akár egy kisbolygó, vagy szikla. Narancsos színét egy természetes színezéknek, az achiote-nak köszönheti. Íze enyhén sós, érett, állaga korától függően félkemény és rugalmas, valamint a kemény, porrózus között változhat. Illata nem különösebben orrfacsaró, de természetesen minél öregebb, annál edzettebb szaglószerv kell hozzá.

Kor alapján 4 féle Mimolette-t különböztetünk meg:

Fiatal: 3 hónapos
Közepes: 6 hónapos
Öreg: 12 hónapos
Extra öreg: 24 hónapos

Saint-Marcellin

Mind külső megjelenését, mind pedig ízvilágát tekintve hatalmas a hasonlóság a Saint-Féliciennel. A Saint-Marcellin íze talán kicsit kevésbé édeskés, erjedtebb, mint a rokon sajt, de élvezeti értékre egyiket sem emelném a másik fölé, vagy nyomnám a másik alá, mert nem lenne fair. Ami szembeötlő különbség lehet, hogy a Saint-Marcellint valamivel kisebb, mindössze 80 grammos kis korongokban árulják, amelyek elkészítéséhez átlagosan 0,7 liter tejet használnak fel.

A sajt története a 15.századba nyúlik vissza, akkor még kecsketejből, ma már tehéntejből készítik Franciaország keleti részén, Dauphine tartományban. Nevét honnan is kaphatta volna...... hát persze, hogy szülővárosáról, Saint-Marcellinről.

Crottin de Chévre

Kecskeszar. Ennyi, ezt jelenti a sajt neve: Crottin de Chévre. Ebből a crottin a szar (a google fordító szerint trágya), a chévre pedig a kecske. A jó franciák szerencsére nem az íze alapján nevezték el tesztalanyunkat, és kivételesen nem is a város után, ahol készítik, (bár ebben az esetben talán szerencsésebb lett volna) hanem a kis tejtermék kinézete után. Bár ugye a kecskeszar bogyós formájú, ez meg kör alakú hasáb, de ne legyünk szőrszálhasogatók, pláne, hogy az adott kecskék ez irányú képességeit sem vonhatjuk kétsége ismeretlenül. Sőt, feltétlen bizalmam élvezi az a kecske, aminek a tejéből ilyen kiváló sajt tud készülni.

A sajt külseje érdekes, kérge ráncos, mint egy shrapei kölyökkutya bőre, finoman fehérpenészes, itt-ott sárgás beütéssel. A kéreg alatt gyönyörű, hófehér belső lakozik, amely még azoknak is megindítja a nyálelválasztását, akik nem különösebben rajonganak a kecskesajtért. Íze jellegzetes kecskesajt, enyhén szalmás, édeskés utóízzel. Az általam kóstolt nem volt túlérlelve, egyszer majd kipróbálok belőle egy durvábbat is. Véleményem szerint a Crottin de Chévre a szemnek nagyobb élményt nyújt, mint az ízlelőbimbóknak, de azért egyáltalán nem csalódás. Kiváló alapanyaga a chévre chaud-nak, azaz a forró kecskesajt salátának, ami igazából pirítós, rajta forró, grillezett kecskesajt, és köré szórva pár zöldsaláta levél díszítő jelleggel, tehát nem kifejezetten a mi képzeletünkben élő salátára emlékeztet.

A nap mondása

A tehén nem más, mint egy olyan gép, ami ihatóvá teszi a füvet.

St. Félicien

Nem értem, nem értem.... A Rhone-Alpokba mennék is, meg.... meg mennék is. Szép nagy és magas hegyek, gyönyörű tájak, sokféle príma sajt.... csak ne lenne olyan kurva hideg. Úgyhogy inkább majd nyáron, de akkor nagyon. Addig meg hoznak onnan ide sajtot... Most viszont a helyi sajtszerző pontig bármikor nagyon szívesen, ahol sajtos emberem már mosolyogva fogad, és talán Ő az egyetlen, aki meg sem próbál velem franciául társalogni, remélve, hátha sikerült valamit rámragasztani szegény tanáromnak. Mintha Ő pontosan tudná a nagy igazságot: nem, nem sikerült. (lehet, hogy ismeri Isabelle-t? Mindegy is, ez most nem fontos)

Nem értem, nem értem... Tehát sajtos emberem mosolyogva fogad, közli, hogy a héten melyik sajtok lennének szerinte a kedvemre valók (Ő, akár egy jó mixer, tudja, mi kell az embernek) és miután néhány,-az évszaknak köszönhetően már jó érett- félkemény sajtot kiválasztok, beveti a csodafegyvert, miszerint: van itt még valami, ami esetleg érdekelhet. Irány a pult másik oldala, ahol a gyengédebb ízek uralkodnak, amit én kispályásnak tartok, de Ő esküdözik, hogy a St.Félicienben nem fogok csalódni. Mivel erősebb ízekből már bebiztosítottam magam, így "Miért ne?" alapon elviszek egy darabot. Miközben fizetek, biztosít, hogy nincs ember a földön, akinek ez a sajt nem ízlik, és a főnöke annyira szereti, hogy még ölni is képes lenne érte. Ha sajtról van szó, a franciák nem viccelnek. Körülnézek: sajtból még van elég a pultban, és a főnök sehol, tehát megnyugszom, nem sajtkés által fogom bevégezni hitvány életem, vagy ha igen, akkor legalábbis nem ma, nem most.

Nem értem, nem értem... Vajh'miért nézem le ezeket az erőtlen sajtokat? Csak bedobtam a hűtőbe, és persze a többit kóstoltam végig, mikor rájöttem, hogy még ez is van, akkor meg már megettem az adagom, szóval ez marad későbbre. Este aztán nem hagyott nyugodni a dolog, elővettem, egy kicsit kint hagytam szomahőmérsékleten, majd vágtam..... volna.... de folyt... de még hogy.... uhh... anyám! Elő a kiskanalat, nézzük csak: hmmmm, az állaga, mint valami krém, mennyei, az íze pedig tiszta, alig-alig érett sajtíz. Minden mellékíztől mentes, annyira lágy, hogy az ember szinte belebetegszik az élvezetbe. Sajtos embernek igaza volt: ezt a sajtot mindenki szereti. Itt nincs mellébeszélés, hogy "nem szeretem, mert büdös, meg ilyen, meg olyan". Nem értem, nem értem... Ez nem büdös, nem ilyen, nem olyan. Ilyen is meg olyan is.

Amúgy visszatérve a kezdetekhez: a sajt a Rohne-Alpokból érkezett, hogy a nevét honnan kapta, már nem is mondom (igen, ahonnan az összes Francia sajt), nyers tehéntejből készítik, kis korongra formázva kapható (átlag 18 dekát nyomnak) és a francnak annyit beszélni róla, ezt mindenki kóstolja meg, hogy ne csak én töprengjek azon, hogy mitől ilyen kurvajó ez a sajt! Nem értem, nem értem...

Blue Stilton

Nem véletlen a blue. Ez blue és nem bleu, hiszen egy idegenlégióst teszteltem, amely a nem is olyan messzi Angliából érkezett.
Ahogy a nevében is benne van, kéksajtról van szó, amely AEC oltalom alatt áll, tehát szigorú szabályok szerint kizárólag a szigetország három megyéjében (Derbyshire, Leicestershire, Nottinghamshire) készülhet.

A Stilton talán az angolok leghíresebb sajtja, amely küllemét tekintve erősen hasonlít a franciák Fourme d'Ambertjéhez, ez is hengeres alakú hatalmas tömbökben készül. Illata erős, de nem orrfacsaróan erős, íze kellemes, enyhén sós, állaga számomra kicsit száraz a kéksajtokhoz képest, így a fehér részek színe is a szárazságának megfelelően sárgásabb árnyalatú.

A Stiltonból létezik egy fehér változat is, amit gyakran gyümölcsökkel együtt készítenek, de mivel én csak a kéket kóstoltam, arról majd akkor írok, ha sikerül szereznem.

Bleu du Vecors

Rendhagyó bejegyzés. Sejtettem, hogy meg fog történni egyszer, és lám. Jelen bejegyzésem fotó nélkül készült, mert a sajt, amire lefotóztam volna, már nem volt köztünk. Próbáltam pótolni, de sajna nem nyert, hiszen nem túl gyakori, nem kapni mindig. Amint tudom, pótolom a képet!

Ahogyan az a nevéből és kinézetéből is látszik, kéksajttal van dolgunk, amelyet Franciaország délnyugati részén, Dauphiné régióban gyártanak. A tehéntejből készülő, hihetetlenül finom kéksajt íze vetekszik az általam nagyra tartott Bleu de Gex ízével. Állaga ahhoz hasonló, tehát kicsit szárazabb, mint egy Bleu d'Auvergnenek, (és sokkal szárazabb, mint mondjuk egy Brie sajté, amelynek aztán végképp semmi köze a kéksajtokhoz, de olyan unalmas mindig csak azonos típushoz hasonlítgatni) utóíze kevésbé édeskés, illata jóval intenzívebb.

Ennek a sajtnak múltja az 1300-as évekig nyúlik vissza, amikor is még szerzetesek készítették azt, bizonyítékául annak, hogy a sok pogányégetésen és karóbahúzáson kívül az egyháznak némi hasznát is látta a világ akkoriban, bár szegény Jean d'Arcra ez anno biztosan nem volt nagy vígasztaló hatással.

Manapság AOC védett termék (1998 óta), így ha ilyen sajtot eszünk, akkor az biztosan a Montbeliard vagy a Villards típusú tehenek tejéből készült, merthogy ez bizony elő vagyon írva a sajtkészítőknek.

Brie de Meaux

A másik Brie sajt. Nevét természetesen városáról Meaux-ről (ejtsd: Mő) kapta. Jelenleg három régióban is gyártják: a pezsgőiről híres Champagne-ban, Lotharingiában és az Ile-de-France-on. Ez is, mint társa, tehéntejből készül, a mérete valamivel nagyobb, mint testvére , a Brie de Meluné, átlagosan 36-37 cm, és egy teljes kerek sajt kb. 3,5 kg-t nyom.

Az emberek fele a Melun-ra, míg a másik fele a Meaux-re esküszik, nekem meg mindig az ízlik jobban, amit éppen kóstolok, érdemi különbséget nem véltem felfedezni, de ezért a kijelentésemért néhány fan biztosan a fejemet venné.

És bár ízük totál hasonló, egy nagy erénye mégis akad a Meaux-nek: mégpedig az, hogy Talleyrand a sajtok királyának minősítette 1815-ben.

Gyári szünet

Legközelebbi sajtteszt szeptember elején várható.

Bleu de Gex

Bleu de Gex a hivatalos neve, de ismerik még Bleu Septmoncel-ként is. A sajtot Franciaország keleti részén, Jura és Ain megyékben állítják elő a Montbéliardes és a Pie rouge de I'Est tehenek tejéből. Ezek a tehenek friss hegyi füvet és virágokat fogyasztanak, tápot nem kapnak. A tejüket fejés után azonnal felhasználják (már amennyiben Bleu de Gex készül belőlük).

Érdekes a sajt állaga. Lágy, ugyanakkor a kéksajtokhoz képest mégis száraz. Íze kicsit fanyar, fűszeres, viszont utóíze kellemesen gyümölcsös. Illata nem mar az ember orrába, kifejezetten kellemes. Alapszíne a többi kéksajthoz képest inkább sárgás, mintázata pedig olyan, mintha teledarálták volna petrezselyemmel.

Munster au Cumin

Végre nem Auvergne és más hasonló, már majdnem unalmas régió a mai sajtunk származási helye. A Munster au Cumin Elzászból érkezett, tehát nem járt be hosszú utat idáig, de emiatt évezeti értékéből cseppet sem veszít.

Receptje a 9. századig nyúlik vissza és szerzetesek őrizték meg bölcsen a készítésének mikéntjét. Az alapsajt, a Munster itt is városáról kapta a nevét, és ennek a köményes verziója a Munster au Cumin.

Maga a sajt nagyon lágy, kérge narancsos-vöröses színű és erősen ragacsos.
Belseje a szokásos csontszín, amelyet egész köménymagok díszítenek. Illata kifejezetten erős, sőt, brutális. Íze erjedt és erősen fűszeres, amire a hozzáadott köménymag még rádob egy lapáttal. Kezdőknek, Trappista rajongóknak nem ajánlott, mindenki másnak kötelező. Gyengébb idegzetű középhaladók készítsenek ki egy kis gyümölcsöt mellé kísérőnek!

Rocamadour

Kecske adja tejét, városa meg nevét. Olcsó rím, de fedi a valóságot.
Itt is egy kreatív névadóval lehet dolgunk Perigord-Quercy régióból, viszont legalább nem Auvergne-ből, és hát ez is valami. Nem sok, de valami.

Maga a sajt sem sok. Pont egy falat. Ízre roppant friss, és roppant kecskés. Állaga annyira lágy, hogy szobahőmérsékleten érdemes evőeszközt használni a fogyasztásához.
Színe kívül-belül hófehér, akárcsak a tej amely az AOC minősítés megléte óta nem mindegy, hogy honnan van, hiszen kizárólag csak 2 féle kecskétől származhat.
Az itteni kecskék igen tágas legelőkön éldegélnek, ugyanis az is előírás, hogy egy hektáron nem lehet belőlük több 10 darabnál. Hogy az izgalmakat fokozzuk, a táplálékuk 80 százaléka csak élőhelyük földrajzi helyről származhat, 70 százaléka a legelőkön fogyasztott természetes takarmány kell legyen és semmiféle génmanipulált szart nem adhatnak nekik, azt nekünk, embereknek kell elfogyasztani. De ez így az igazságos, hiszen egy kecskének sem jutott még eszébe génmaipilációt végrehajtani takarmánynövényeken. Ki-mit főzött, egye is meg. Ezt a kecskék nem tudják, mert bizony a sajtjukat is mi esszük meg. És ez bizony nagy szerencse!

Saint-NECTAIRE

Lehet tippelni, hogy vajh' honnan kaphatta a nevét: Saint-NECTAIRE
Segítek. A változatosság kedvéért pontosan a származási helyéről. Úgy tűnik, hogy a franciák eléggé kiszámíthatóak, ami a sajtok elnevezését illeti. Elképzelem, ahogyan két sajtkészítő beszélget a piacon:

- Te, figyejjémá' ide!
- Na?
- Készítek sajtot.
- És?
- Nem tudom, mi legyen a neve.
- Hol laksz?
- Saint-Nectaire-ben.
- Hát akkor, mi a kérdés?
- Igaz!

Bár elnevezésük néha kissé unalmas, ízük annál inkább izgalmas. Nincs két egyforma. Tehát ott tartottam, hogy a Saint-Nectarie-t Franciaország közepén, a nagy sajttermelő Auvergne régióban készítik. Ha a dokumentumoknak hihetünk, akkor ezt már a 17. század óta teszik, mégpedig igen nagy sikerrel, mivel sajtunknak azóta sikerült megmaradnia.
Ha a külsejét nézzük, azt is hihetnénk, hogy nem csak a sajt termelése, hanem maga az adott sajt is abból az időből maradt ránk. Kérge kemény, szürke, mintha meg lenne kövesedve. Illata nem túl erős, nem erjedt, inkább pinceszagú, kicsit dohos. Belseje félkemény állagú, viszonylag síma, nem lyukacsos, színe szép, élénk sárga. Íze nagyon kellemes, kicsit szalmás, gombás beütésű.

Gaperon

A sajtvásárlásnak egyetlen helyes és elfogadható módja számomra az, ha előre megtervezem, hogy milyen sajtot akarok venni, ellenkező esetben kisebb afrikai országok éves költségvetéseit képes vagyok sajtra költeni. Szombat volt, tervem volt.... volt. Kedvenc eladóm egyetlen mondattal húzta keresztül számításom: "Ki akarsz próbálni valami újat?"

Ami elsőre meghökkentőnek tűnt, az ára volt, de ha utánaszámolok, akkor nem annyira vészes, hiszen ez a darab €6,25-be kerül, az meg kilónként számolva 26, ami nem kevés ugyan, de nem is vészes.

A Gaperon tehéntejből készül és kedvenc régiómból, Auvergne-ből származik, ahol a legtöbb sajtfélét gyártják Franciaországban.
Kérge félkemény, száraz, fehérpenészes, belseje a szokásos csontszín. Állaga a kéregnél kicsit keményebb, beljebb lágy, közepe pedig túró állagú. Íze cseppnyit csípős, erősen fűszeres és érett túróra hasonlít enyhe juhtúró beütéssel, fokhagymával, borssal és egyéb fűszernövényekkel. A fokhagyma erősen befolyásolja az illatát is, és a sajt elfogyasztása után ugyanez igaz lesz leheletünkre is.
Érdekes színfolt volt számomra, mivel a franciákra amúgy sem jellemző, hogy nagyon telepakolnák a sajtokat olyan idegentestekkel, mint pl a fokhagyma. Olyannyira nem, hogy pont tegnap beszélgettem erről a sajtról egy francia arccal, aki az elbeszélésem alapján váltig állította, hogy az bizony nem francia sajt lesz, haenm olasz. Csak az Internet tudta meggyőzni, hogy mégis... :)

Reblochon

Ha ilyet érzel a villamoson, biztosan körülnézel, hogy ki van szandálban. Szagos. Mit szagos, büdös. Mondjuk ki bátran, hiszen szeretjük! A jó sajtnak bizony szaga van. A Reblochon esetében már maga a szag elenegdő bizonyíték arra, hogy jó sajttal állunk szemben, nem holmi por és víz keverékéből összekutyult ragacsos vagy éppen gumis állagú förmedvénnyel. Sajt ez 100 százalékig, ehhez nem fér kétség.

Tehát igazi sajt, amely igazi tejből van, méghozzá ez is a híres hármas: az Abondance, a Tarentaise és a Montbéliarde típusú tehenek friss, pasztőrözetlen tejéből. Származását tekintve az Alpokból, a Haute-Savoie térségből érkezett, és már nagyon korán, a 14. században is készítettek ilyen sajtot az akkori földbirtokosok.

Általában úgy 0,5 kg-os kiszerelésben árusítják, átmérője 14 cm, magassága 3-4 cm. Íze talán picit mandulás, vagy mogyorós beütésű, erjedt, de könnyen fogyasztható, nem akar az ember utána azonnal valami édeset inni, sőt, még a borospohárért sem nyúl feltétlenül, bár tény, hogy nem is esik rosszul hozzá.
Állaga lágy, száraz, naracsszín beütésű kérgét csak vékony fehér penészkéreg díszíti, lágy belseje halványsárgás színű, amelynek apró lyukak adnak érdekes mintázatot.
A kevésbé túlérett példányokat nyugodtan fogyaszthatják kezdők is, nem kell tőle félni, nem harap vissza!

Abondance

Napi sajtunk a franciaországi, közvetlenül a svájci határ mellett fekvő Haute-Savoie vidékéről származik. Eredetéhez kivételesen semmilyen legendát nem találtam, ami igencsak meglepő ezen a vidéken, de persze annyi sajt mellett amennyit ez az ország kitermel, kell néha egy-két legendátlan sajt is.

Az Abondance kizárólag 3 fajta tehén nyers tehéntejből készül (Abondance, Montbeliard, Tarine) , kb 40 cm átmérőjű, 7,5 cm magas és súlya általában 7 és 12 kg között változhat. 1 kg Abondance elkészítéséhez átlagosan 10 liter tejet használnak el, a kész sajtot lucfenyő polcokon érlelik legalább 3 hónapig.

Kérge picit kemény, de ehető, rozsdabarna színű, belseje sárgás-csontszín.
Állaga kifejezetten a félkemény sajtoké, olvadásra hajlamos, rugalmatlan.

Íze kellemesen aromás, gazdag, ugyanakkor csak kicsit sós és csak nagyon enyhén fűszeres.

Comté

A Comté a Franciaország keleti részében fekvő, Franche-Comté régióban készül pasztőrözetlen tehéntejből. Ez a sajt produkálja a legmagasabb termelési adatokat Franciaországban, ergo a franciák ebből esznek a legtöbbet, ez a legkedveltebb... akár hazánkban a trappista.
A gyártásáról már a 12. században is készítettek feljegyzéseket. Akkoriban a pásztorok az egész nyári időszakot -távol a világ zajától- (milyen zajos is lehetett akkoriban a világ) a Jura-hegységben lévő, elszigetelt kunyhóikban töltötték. Mivel a tejet a pásztor nem issza, -mert az nem vidít- ezért sajtot készített belőle, szezon végén azzal tért vissza, nem a sok, romlott tejjel.

A Comté készítését az AOC szabályozza, és amely megkapja a hivatal minősítését, annál biztosak lehetünk benne, hogy:
- tejét a Montbéliarde típusú szarvasmarha adta
- a teheneket csak friss, természetes takarmánnyal etetik (nincs műtrágya, nincs kemilália)
- a tejet fejés után azonnal felhasználják, annak feldolgozása közvetlenül a helyszínen kezdődik
- és még jónéhány dolgot, de ez számunkra most nem érdekes...

A Comté mérete hatalmas, akár 50 kg-os is lehet. Egy ilyen 45-50 kg-os korong elkészítéséhez 600 liter jó minőségű tejre van szükség, tehát amikor sokalljuk az árát, akkor ezt ne felejtsük el!
A Comték minőségét ellenőrök garantálják, akik minden gyártmányt megvizsgálnak és osztályoznak különböző szempontok alapján. Figyelembe veszik a kérgét, színét, belsejét, textúráját, illatát és ízét is. A maximum pontszám a 20-as.
A 15 és 20 pont közöttiek a Comté extra minősítést kapják. A 12-15 közöttieket csak simán Comténak hívják, és a 12 alatti pontszámot elért versenyzőket tilos Comté-ként forgalomba hozni. A sajtot hosszan, 12-18, de akár 24 hónapig is érlelik, de jó nevű éttermekben kapni 24 hónaposnál idősebbet is.

A sajt íze... erről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Erős, enyhén édes, gyümölcsös utóízzel. Kérgének színe barnás, poros, belseje sárgás, állaga félkemény, mégis roppant ízkavalkádot hagyva maga után könnyen omlik szét a szánkban.

Brin d'Amor

Ismét egy korzikai versenyző, természetesen juhtejből. Ahogyan azt már az U Bel Fiuritu kapcsán is említettem, a korzikai juhok -ellentétben az orvosi javallattal- eléggé fűszeresen étkeznek és tiszta fű helyett bokrok bogyóit, gyógy- és fűszernövényeket rágcsálnak vidáman, naphosszat. Más dolguk sincsen, (belegondolt már valaki, milyen unalmas élete lehet egy juhnak?) így ráérnek minden erejükkel arra koncentrálni, hogy kiváló tejet adjanak, amelyből kiváló sajtok készülhetnek.

A Brin d'Amor-t kézzel formázzák -valószínűleg idős korzikai, szintén unatkozó mamák, majd megforgatják az egészet illatos, szárított fűszerkeverékben, amitől kinézete egy első pillantásra egy kócos, kicsit szögletesre edzett kölyöksünre emlékeztet. Ha félbevágjuk, akkor viszont már látjuk, hogy nem sün, ugyanis ennek -a sünnel ellentétben- szép, fehér belseje van.

Illata nem túl erős, sőt, inkább gyengének mondanám, és a "sajtszagot" szinte teljesen elnyomja a szárított fűszerek kellemes aromája. Íze erősen sós, savanykás, ezért tökéletesen alkalmas saláták készítéséhez. Állaga eleinte lágy, majd az idő előrehaladtával egyre keményebbé válik. Az U Bel Fiuritu után érdekes volt érezni, hogy ekkora különbség lehet az azonos területen, azonos tejből készülő sajtok között.

Cipőt a cipőboltból

Nem kérdés, hogy ha valaki jó sajtot akar vásárolni, akkor azt nem a hipermarketek polcain kell keresgélnie, hanem ahogy cipőt a cipőboltból, úgy sajtot is a sajtboltból (Fromagerie) kell beszerezni. Másik alternatíva a piac, ahol szintén sajtboltok pultjait, vagy még jobb esetben egyenesen a termelőket találjuk.
A szaküzlet és a piac több szempontból is ideális választás. Amíg a multik kizárólag az minél nagyobb profit megszerzésére hajtanak, addig ezek a kis boltok a gyenge minőségű árut nem veszik át a termelőtől, így mintegy minőségellenőrként funkcionálnak, és egy-egy jobb sajtboltban gyakorlatilag lehetetlen mellényúlni és rossz portékát venni.
Előny továbbá, hogy az ilyen helyen dolgozó eladók mindent tudnak az áruról, és ahogy a bármixer is kiismeri egy idő után a vendég ízlését, úgy a jó eladó is tudni fogja egy idő után, hogy mire van szükséged.
A Nogent-i piacon emberünk már jól ismer minket. Minden alkalommal ajánl új dolgokat, tudja, hogy az ízleni fog vagy nem, és készségesen elmagyarázza, melyik sajtot mikor, milyen formában, milyen ételekhez kell, illetve érdemes fogyasztani. Ő is, mint minden francia, borzasztóan büszke a sajtkultúrára, és roppant módon élvezi, hogy az idegenek elégedetten távoznak a pulttól.
Blogom olvasásakor mindenképpen figyelembe kell venni, hogy amikor egy sajtról írok, akkor azt -egy-egy kivételével- mindig sajtboltból veszem. Tehát ha valaki netán Franciaországban kószál, és betér egy Ed-be, akkor nehogy csalódás érje, mert az Ed-ben megközelítőleg sem kapja ugyanazt a minőséget, amit például a Leviste Fromagerie-ben, amelynek szakértő eladója büszkén pózolt gépem előtt :)

Morbier

Szinte minden sajt feltalálásához kötődik egy történet. A régóta gyártott, nagyobb múlttal rendelkező sajtokhoz általában izgalmasabb, az újakhoz inkább laboratóriumi, de nyilván a is történet, mert hát egyik sajt sem csak úgy lett, egyik napról a másikra.

Franciaország keleti régiójában, az Alpok zord csúcsai között készítik a Morbier-t, amely nevét származási helyéről, egy Morby nevű kis faluról kapta, ahol a gazdák anno kényszerből kezdték gyártani.

Az ebben a régióban élők inkább a nagy, kerek Comté készítésében voltak érdekeltek, de télen a tehenek ahhoz bizony kevés tejet adtak, ezért inkább a tej eladása mellett döntöttek volna... volna, ha a kis hegyi utakat a hó nem teszi gyakran hónapokra is járhatatlanná. De tette. No, ez ám a patthelyzet:
Itt egy rakat tej, Comtéhoz kevés, meginni sok és rohadtul unják is a sok tejet. Sokat törték a fejüket amíg az egyik, nagyon okos gazda felismerte a helyzetben rejlő lehetőséget és kitalált egy új sajtot: ez lett a Morbier. El is kezdték, de csak az első feléig jutottak, mert a tej elfogyott, ezért a túrót hamuval fedték be, hogy védje azt. Aztán lett még egy kis túró, azt az adagot rátapasztották az előzőre, így már elegendőnek bizonyult egy darab sajthoz, és innentől minden ment tovább a sajtkészítésnél már megszokott módon. Íme egy újabb példa arra, hogy az ember miként tud felülemelkedni a természet állította akadályokon.

A Morbier nyers, pasztőrözetlen tehéntejből készül. Illata gyengéd és kellemes, gyümölcsös, íze határozott, telt, de nem túl erős. Textúrája homogén, színe világos csontszín, kérge világosbarna. Állaga akár a lágysajtoké, annál éppencsak rugalmasabb, a középen látható szalagszerű csík pedig valóban széntől van.

U Bel Fiuritu

Ohh, te csodás Korzika! Nem csak gyönyörű sziklás partjaid adtad nekünk, hanem számos csodás sajtot is, ezért hála neked, és hála a juhoknak is, akik tejüket adták, hogy mi élvezhessük azt rothasztott, érett formájában.
Mert ugye ha Korzika, akkor ott tehénről nem nagyon beszélhetünk, ott a juhok vannak nagy divatban, az ő nyers, pasztőrözetlen tejük került felhasználásra az U Bel Fiuritu készítésekor is.

Az, hogy a sajtot juhtejből készítik, még nem lenne túl nagy szenzáció, viszont a Korzikán őshonos juhok étkezési szokásai jelentősen eltérnek az egyéb juhokétól. Mivel ott az ember ritkán botlik az ember hatalmas, zöld füves legelőkbe, így a juhok is kénytelen beérni a "maquis" bokorral, némi vadon termő rozmaringgal és borókával, amelytől viszont tejük erősen fűszeres és aromás lesz, és ez nagymértékben befolyásolja a belőle készült sajt ízét.

Az I Bel Fiuritu korzikai jelentése ”szép, kicsi virág”, amit nagy valószínűséggel nem a sajt illatától ihletve találtak ki, hiszen az a virágillattól biza nagyon messze jár. Ennek illata átható, tömény, kifejezetten szagos. Brutálisan tömény ízében érdekesen keveredik az édes és a fanyar, állaga lágy, külső, narancsszín kérge vékony és ragacsos. Csodás kis sajt, de igazából, ahogyan azt az eladó is mondta: Ez férfinak való! Hölgyek, kezdők és lelkes amatőrök kerüljék!

Bleu d'Auvergne

Származási helyét le sem tagadhatná ez a csodálatos, illatos gyönyörűség. Naná, hogy az Auvergne régióból származik, ahonnan sok más finomság is, amelyekről már írtam a Napisajton. Számomra Ő a kéksajtok eddigi csúcsa.

Íze picit erőteljesebb, sósabb, pikánsabb, mint a Saint Aguré, állaga még pont eléggé krémes és a szánkban csodásan olvad, ugyanakkor mégsem annyira vajas, mint enyhébb testvére.

Penészét -akárcsak a Roquefortét- rozskenyéren tenyésztik, majd tűvel juttatják a sajt belsejébe. Ezt követően bizonyos időközönként -ismét tűkkel- kis légcsatornákat fúrnak a sajtba, hogy a penészképződéshez szükséges levegő elérhetővé váljon a belső rész számára, amitől a Bleu d'Auvergne csontszíne szemet-gyönyörködtető, kék erekkel átszőtt mintázatot kap.

A Bleu d'Auvergne viszonylag újkeletű sajt, amelyet az 1850-es évek közepén a francia sajtkészítő, Antoine Roussel (áldassék a neve) kísérletezett ki.
Ez bizony számomra a kéksajtok nagy "Ő"-je. Ha tehetném, személyi számot adnék neki, sőt szavazati joggal is felruháznám.

Camembert

Ami hazánknak a paprika, a téliszalámi vagy a Tokaji Aszú, az Franciaországnak a Camembert. A Camembert Normandiából származik, egy -a sajttal azonos nevű- kis faluból. A sajtot először egy parasztasszony készítette el az alapján a recept alapján, amit egy Brie-ből érkezett paptól hallott.

Az eredeti Camembert nyers tehéntejből készül még mindig Normandiában és a világ számos helyén próbálják utánozni több-kevesebb sikerrel pasztőrözött tejből,(például hazánkban is)de ezek nagy része meg sem közelíti az eredeti, normandiai Camembertét. Jelenleg 10 műhely van összesen, ami megkapta az AOC minősítést és ezek mindegyike Normandiában található.

Az igazi Camembert íze erőteljes, fűszeres, enyhén élesztős, de mégis könnyen fogyasztható. (Akár a jó pálinka, ami ugyan erős, de mégis könnyen csúszik le, nem karcol és kellően aromás) Állaga a külső, puha fehérpenészes kéreg alatt kellemesen lágy és olvadékony. Illata... azt a vidéket, ahol a Camembertet készítik, a franciák erősen szagosnak nevezik... tehát erőteljes, átható az illata. Az igazi Camembert valóban felejthetetlen gasztronómiai élményt nyújt.

Soumaintrain

Nem a tudatosság vezérelt, amikor ezt a sajtot vásároltam. Már vagy 10 perce álltam bambán a sajtpult előtt, gondterhelten tipródtam, hogy vajh' melyik sajtokat tegyem magamévá a hétre, de mivel a velem lévők nem annyira élvezték a sajtpult előtt történő ácsorgást (nem értem, miért, én imádom) és az eladó is egyre gyakrabban mosolygott rám, döntenem kellett.
Csak úgy találomra mutattam rá egy kerek barna sajtra, aminek aztán elővigyázatosságból csak a felét hoztam el. Nem volt túl nagy, nem volt túl szép, barnás kérge talán még kicsit visszataszítónak is hathat azok számára, akik nem vallanak nyíltan szerelmet egy darab sajtnak, de szerencsére az isteni gondviselés vezette kezemet, amikor rámutattam.
Azt, ott! Az eladó a szemembe nézett, méregetett egy darabig, mintha csak azon tűnődött volna, hogy vajon meg tudok-e birkózni egy ilyen profi játékossal. Úgy látszik, hogy végül megelőlegezte nekem a bizalmat mosolygott még egy utolsót és becsomagolta. Emigyen került hát egy darabka Bire sajt mellett egy fél Soumaintrain a szatyromba, majd az asztalra. Hazafelé, már a liftben éreztem: jó döntés volt.

A Soumaintrain Bourgogne régióból származik, Yonne-ból. Nyers, pasztőrözetlen tehéntejből készítik préselés nélkül. Illata átható, szagos, amely minden képzeletet felülmúló harmóniában van az ízével. Egyszerre sós és édes, erjedt és gyümölcsös. Kérge vékony, nem érezhető keménységű, állaga belül krémes, de nem nyúlós, szánkban jobban olvad, mint a vaj. Az egész olyan elképesztően álomszerű, tökéletes.

Sajttálban illik az utolsó darabok közé tenni, hiszen ő bizony nem hagyja magát elnyomni más sajtoktól (persze azért vannak kivételek), de még egy jó érett Cantal-tól sem, ellenben szinte garantált, hogy ha a Soumaintrain után kóstolunk mást, annak íze már nem nagyon lesz érezhető.

Pérail

Az első találkozásom ezzel a sajttal nem volt pozitív élmény, mivel egy multinál vásároltam, így nem is írtam róla. Mondjuk úgy, hogy se íze, se bűze nem volt, és ez utóbbi egy igazi francia sajt esetében azért elgondolkodtató.

A minap Izabelle -a nyelvtanárom- beállított egy kis csomaggal, hogy kóstoljak meg egy olyan sajtot amit ott készítenek, ahol Ő született. A A Pérail-t megpillantva lelkem háborogni kezdett, szívemben sötét fellegek gyülekeztek, így a kellemetlen pillanatokat elkerülve nem akkor teszteltem a sajtot, hanem inkább óra után, csendes magányomban, hogy ha nem ízlik, ne lássa rajtam.

Az első, legfeltűnőbb különbség az ED-ben vásárolt sajttal szemben az illata. Ennek a Pérail-nek csodás, nagyon könnyed illata volt, ellenben a másikkal, aminek egyáltalán nem volt semmilyen. A második kellemes csalódás az íze. Félelmetesen jól csúszik, nagyon enyhe, nagyon tiszta íze van, csak minimális fetás beütésű utóízzel. Állaga puha, lágy, szinte már kenhető. Szerelem első látásra.

A Pérail Franciaország déli, középső részéről származik, Aveyron-ból. Nyers juhtejből készítik, és kis, lapos, 150 gr-os kerekre formázott kiszerelésben kerül forgalomba.

Ez a történés újabb bizonyítéka annak, hogy sajtot csak a sajtboltból, vagy a piacról, a termelőtől! Esetleg néhány nagy márkát a multitól, de azt is csak óvatosan és rövid ideig, mert a nagymennyiségű felvásárlás egy idő után a francia termelőnek is eszét veszi, és a minőségből bizony áldozni fog a mennyiség oltárán.

Trou du Cru

Mostanában folyamatosan olyan sajtokat sikerült vásárolnom, amelyek az Auvergne régióból származnak, így most üde kis színfoltot jelent számomra ez az apró csoda, amely egyenesen Burgundiából érkezett a Nogen-t piacra ahol én kíméletlenül megvásároltam.

A Trou du Cru nyers tehéntejből készül, formázás után az érlelés alatt egyesével mossák át egy Marc de Bourgogne nevű, igen erős alkoholos itallal, ami egyedi aromát kölcsönöz neki.
Illata és íze egyaránt erős. Állaga a külső, narancsos-barnás puha, de kicsit rugalmas kéreg alatt nyúlós, krémes, színe pedig gyönyörű sárgás, csontszín.

A sajt darabonként 60 grammot nyom, apró papírban árulják, akár a mignon-t. Ára roppant borsos, a pici darab €3,50-be került, és tartok tőle, hogy ez még nem a legdrágább, ami kapható belőle.

Cantal

Bal oldali a tini, jobb oldali az öreg Cantal

Félkemény sajt, amely a franciaországi Auvergne (honnan máshonnan?) régióból származik. Ősi sajt ez is, -akár a Frurme d'Ambert- erdete a gallok idejére nyúlik vissza és legendák kötődnek hozzá.

Erjeszett, nyers, kizárólag a nyári időszakbank fejt tehéntejből készítik (áplrilistól novemberig). Íze enyhén savanykás és földes, amely az érés előrehaladtával egyre erőteljesebb, csípősebb lesz. A sajtszeletben belülről kifelé haladva is változik az íze. Minél inkább közeledünk a kéreg felé, annál erősebb a földes íz, amely igazán a kéreg elfogyasztásakor teljesedik ki (A kérget nem mindenki eszi meg egészen, de szerintem vétek kihagyni).

A kész sajtokat sajtolás és formázás után pincékben érlelik tovább. A Cantal-t háromféle érettségi szinten árulják.

- Jeune: 30-60 napig érlelve
- Entre-deux: 60-180 napig érlelve
- Veiux: minimum 240 napnál "idősebb"

Az egész sajtok mérete hatalmas, átmérőjük 45 cm, súlyuk pedig átlagosan 40 kg felett van.

Forró Mont d'Or

Bár a hazug Mont d'Or-ról már írtam, ezt a képet muszáj vagyok megosztani a veletek. Az étel elkészítése roppant egyszerű:
Végy egy doboz Mont d'Or sajtot, a csomagolásról távolítsd el a műanyag részeket (márkajelzés, celofán), majd a tetejét szabadon hagyva, alufóliába csomagolva helyezd a felmelegített sütőbe, ahol kb.15 perc alatt kellően felforrósodik, akár rottyan is egyet. A sajtba apró fokhagyma tüskéket is szúrkálhatsz, ez nekünk kimaradt, mert reggelire ettük és társaságba mentünk utána. Ebbe mártogatva a kenyeret, hmmmmmm...

Fourme d'Ambert

Franciaország egyik legrégebbi sajtja. Története a római korig vezethető vissza, készítésének módját állítólag már a gall druidák is ismerték. Bár a sajtkészítés azóta jelentősen fejlődött, a hagyományokat nagyon tisztelik. Formája szokatlan, szembetűnően magas, hengeres, átmérője 12 cm, egy sajt kb. 2 kg és ujjnyi vastag szeletekben árulják.

Napjainkban pasztőrözött tehéntejből készítik, az Auvergne régió két megyéjében: Loire és Puy-de-Dôme-ben. Érdekesség, hogy az érlelés ideje alatt minden héten egyszer, VOUVRAY moelleux-t (édes fehérbor) fecskendeznek bele. Ettől íze kellemesen pikáns, édesebb, gyümölcsösebb, mint az átlagos kéksajtoké, állaga pedig rugalmasabb azokénál. A Fourme d'Ambert a legenyhébb kéksajt, nem túl krémes, nem túl szagos, nagyon kellemes. Ára a piacon €17,30 / kg. (az általam említett árak gyártótól és vásárlási helytől függően erősen eltérőek is lehetnek)

Rochebaron

Sziklabáró. Szó szerinti fordításban jelenti magyarul mai hősünk neve. A rochebaron -számos más csodás sajttal együtt- a franciaországi Auvergne régióból származik, ahol a jószágok pompás, hegyvidéki, tiszta levegőjű mezőkön legelészhetnek békében a mai napig.

Tehéntejből készül, belső textúrája és látványa hasonlít a Bresse Bleu-re, viszont ennek külsejét félszáraz sötétzöldes, már-már fekete mintákkal átszőtt penészkéreg borítja. Íze nem túl erős és erjedt, mégis van benne valami durvaság. Mintha egyszere két sajt lenne a szánkban. Egyrészt érezni a lágysajtok krémes, gyengédségét, másrészt a penészkéreg durva, fakéregre és dohra emlékzettető ízét. Állaga krémes, illata pedig erősen pincebeütésű, dohos, amely izgalmasan keveredik a sajt kellemes aromájával. Összességében érdekes íz, de számomra nem elég harmonikus. Ára €13.20/kg.

Saint Agur

Franciaország középső részén, a Monts du Velay hegyvidéki falujában, Beauzac-ben készítik pasztőrözött tehéntejből.

Az egyik legjobb, legélvezhetőbb kéksajt azok közük, amiket eddig kóstoltam. Tejszínes beütésű íze kevésbé fűszeres, erős és sós, mint mondjuk a Papillon roquefortja. Illata több, mint kellemes, nyoma sincs az orrbaverő erjedtségnek, állaga pedig vajszerűen krémes. Nyelvünk és szájpadlásunk közt olyan könnyedén, szívetmelengetően olvad szét, hogy kedvünk lenne vele olvadni. Ezt a sajtot még az is szeretni fogja, aki általában nem kedveli a kéksajtokat. Ára €13.60/kg a sarki kisboltban, 145 grammos kiszerelésben.

L’ami du Chambertin

A barna szörny nem hazudik. Ő nem csak tetszeleg elrettentő külsejével, mint a Mont d'Or. A L’ami du Chambertin-től pontosan azt kapod amit külseje után vársz, illetve talán kicsit többet is. Képtelenség belőle sokat enni. Íze borzasztóan tömény és erjedt, amin már csak az illata tesz túl.

Ez a sajt magával ragad és leterít, de úgy, hogy ott is maradsz. Miután magadhoz térsz, ismét ringbe akarsz szállni vele, bár tudod, hogy semmi esélyed. A gyengébb idegzetű sajtfaló már barnás-vöröses, ráncos kérgét megpillantva elmenekül, a középhaladó pedig az illatát megérezve dobja be a törölközőt. Igazi szado-mazochista szeánsz ez, amelyre csak a legelvetemültebb sajtimádók vágynak. Ez a sajt csak nekik készült. Köszönet érte Raymond Gaugry-nek, aki 1950-ben megalkotta a sajtok eme nehézfiúját.

Brie de Melun

Tökéletes sajtálom. Azt hiszem így lehetne legkönnyebben jellemezni ezt a gyönyörű francia csodát. A Brie de Melun-t az Ile de France Seine-et-Marne részén készítik hagyományos tehéntejből. Elkészülési ideje 3 hónapot vesz igénybe, ami több, mint az átlagos brie sajtoké. A tejet tartályokban erjesztik, 18-20 órát pihentetik majd a formákba helyezik. A helységben a hőmérsékletet fokozatosan, néhány óra leforgása alatt csökkentik 33-ról 19 fokra. A következő napon a sajtról eltávolítják a penészt, majd sózzák és ugyanitt még 2 napig állni hagyják. Ezután a sajt átkerül egy 12 fok hőmérsékletű kamrába, ahol kb 1 hét alatt megjelenik rajta a gyönyörű fehér penészkéreg.
Innentől 7-fokos hőmérsékleten várja tovább amíg fehérpenészes kérgét már barnás hálók, foltok díszítik, íze pedig kellően savanykássá és éretté, erjedté válik. Állaga a kéreg alatt észvesztően lágy, friss kenyérrel felejthetetlen élményt nyújt, amelyet megkoronázhatunk egy kis Burgundi vagy Rhone-vidéki vörösborral.

Roquefort (Papillon)

A roquefort egy juhtejből készült, erős ízű és illatú kéksajt. A juhokat a dél-franciaországi helyek közt, 750-1100 méter között legeltetik olyan réteken, amely még garantáltan nem látott semmilyen műtrágyát. A roquefort penészét egy külön erre a célra kifejleszett rozskenyeren tenyésztik ki, és az alvadéknak a sajtformába történő töltésekor a penészes morzsát rétegenként juttatják a sajtba. Tehát adott a sajtforma, amibe kerül egy réteg alvadék, majd meghintik morzsával. Még egy réteg alvadék, majd ismét morzsa... Eztán 150 napig érlelik barlangban, ahol állandó hőmérséklet és páratartalom mellett gyönyürű, penészhálós sajt kerekedik belőle.

A Papillon a legnagyobb és legpatinásabb gyártók közé tartozik Franciaországban. A népek szeretik, bár a helyi erők szerint a régi időkben, -de legalábbis úgy 20 évvel ezelőtt- a cég termékei megbízhatóbbak voltak. Napjainkra a túlzott nagyüzemi gyártás bizony itt is a minőség rovására ment. Ettől függetlenül persze ezek a sajtok kíválóak, viszont bennem felmerül a kérdés: milyen lehet a még ennél is jobb roquefort? Remélem, egyszer még megtudom. Ezért a minőségért jelenleg €27.60-at kérnek a Nogent-i piacon, és véleményem szerint nagyon megéri az árát.

Mont d'Or

Igazi gyanús kinézetű sajt. De ahogy a zord külső is gyakran érző szívet takar, a Mont d'Or sem olyan, mint amilyennek látszik. A dobozt kinyitva és a celofánt eltávolítva brutális élményekre készültem, de a várt hatás elmaradt. Hősünk nem áraszt magából áthatóan erős illatot, és az íze is lényegesen könnyedebb, mint azt várná az ember. A fehér penészkéreg alatti sárgás sajt állaga krémes, már-már folyós, szelni csak hidegen lehet, szobahőmérsékleten a kés helyett érdemesebb kanállal nekiesni.

A Mont d'Or a francia-svájci határon álló hegyről kapta nevét, mintegy 40, magashegyi faluban készítik szigorú szabályok szerint, kizárólag Montbéliarde, valamint Pie Rouge de l’Est fajtájú tehenek nyers, pasztőrözetlen tejéből. A kis, kerek sajtokat fenyőpolcokon érlelik maximum 15 fokos hőmérsékleten, majd fenyőhánccsal tekerik be és kis fadobozokban hozzák forgalomba. Ennek a kis fadobozos csodának az ára €4.10 volt, de általában €7 és €15 között kapható, függően a gyártótól és a bolttól. Azt hiszem ezután az olcsó után ebből kipróbálok egy drágábbat is, mert a szívembe lopta magát.

Gorgonzola (Santi & C. S.p.A)

Az illatos Digó. Akár így is nevezhetnénk a Santi & C. S.p.A által piacra dobott sajtot. Bár - tekintve, hogy három évig most Párizs mellett tengetem hitvány életem - blogom első sorban a francia sajtokról szól, ennek a kis csodának mégis helyet kell szorítani benne. Olaszországból utazott egészen Nogent-Sur-Marne piacáig, ahonnan aztán a szatyromban, majd az asztalunkon landolt. Az eladó -francia lévén- a hazai sajtokat preferálja, mégis elismerően bólintott választásomra. A gorgonzolák idővel szárazabbak és erjedtebb ízűek lesznek, de ezt még abban az időszakában hozták forgalomba, amikor az állaga, félelmetesen lágy, krémes. Íze természetesen még így is tömény, de nem az "arconcsapós" kategóriába tartozik. Zsírtartalma 48% és általam az erősen ajánlott címet kapja. Ára a piacon €19,10/kg

Bresse Bleu

A Bresse Bleu a Rhône-Alpes régióból származó kék- és lágysajt párosítása. A két típus előnyei remek harmóniában öltenek testet ebben a pici sajtban, amelyet papírhengerbe csomagolva helyeznek forgalomba. Állaga szobahőmérsékleten jólesően krémes, íze simulékony, szinte behízelgő. Gyakorlott sajtfogyasztók számára nem mutat sok újat, ettől függetlenül a nap bármely szakában szívesen fogyasztanám. Ajánlott azok számára, akik még idegenkednek az erősebb illatú, éretteb sajtoktól, de az egyszerű, frissebb és éretlenebb ízű camemberttől már többre vágynak. A Bresse Bleu nem tartozik a drága sajtok közé, az általam (bár promócióban) vásárolt kis henger, a maga 225 grammjával és 1.5 Eurós árával kifejezetten kedvezőnek mondható.

Előszó

... de csak azért, hogy mindenki értse. Sajtokról naplót vezetni pontosan olyan ügyefogyott dolog, mint borokról, pálinkákról vagy éppen a kolbászról. Teljesen értelmetlen, mert mindenkinek mást nyújt egy-egy különleges étel vagy ital, de mégis sokan megkísérlik a lehetetlent: leírni egy pillanatot az életükből, amelyet egy íz, egy illat és a látvány szerencsés együttállása okozott és amely számukra valódi élményt jelent. Nem írok történelmet, csak beállok a sorba, és megpróbálok átadni minél több olyan élményt, amelyet néhány liter rothasztott tejnek, azaz a SAJTnak köszönhetek.